Az egész akkor kezdődött, mikor már nem dobott fel, ha az ing csíkjához pontosan hozzáillett a nyakkendő színe. Mikor ebédidőben a kávézó teraszán már nem Mulder ügynöknek éreztem magam aki okos és szép, hanem a pesti lúzernak, aki businessbe csomagolva ül a Belvárosban, és azt hiszi hogy valaki… Gondolatban ekkor már rég a halőr voltam, vagy vizibicikli-kölcsönző a Balcsi parton, és előléptetés helyett mindig az a jelenet jutott az eszembe, mikor az Amerikai Szépségben a 40-es fickó felmondja a konszolidált állását, majd bemegy a McDonald’s-ba, hogy „A legkisebb felelősséggel járó állást keresem”.
Szóval váltani kellett, mindenképpen, bármennyire is melengető a havi biztos fizetés, céges motyók, utazgatás. Így lettem egyszeriben lányos anyák álmából kezdő vállalkozó, bizonytalan egzisztencia, aki céges WV helyett használt Fiat Coupeval jár, és közben vigyorog, mert jó neki. Merthogy mindezek ellenére jó neki, kalandozhat kedvére hivatali időben akár, járhat statisztálni filmstúdiókba, forgathat sztriptíz videoklippet a lakásán, bóklászhat mezítláb a Tankcsapda koncerten, befogadhat a lakásába mindenféle nációt romántól kínaiig, gyűjthet csajozós-pasizós történeteket, elnézhet swinger klubba, ha ahhoz van kedve. És ráadásul meg is írhatja mindezt a saját blogjában.
No, ezekről lesz itt szó szépen apránként, főleg a saját örömömre - meg remélem a Tiétekére is, mert szoktam röhögni magamon, de azt is bírom ha mást is megnevettetek.
