Filmes karriert kezdtem. Persze egyelőre fölösleges engem keresni bármelyik film stáblistáján, ez a – számomra - való világban máshogy megy.
Egy nyugodt csütörtökön jelentkeztem az egyik nagyobb modellügynökségnél (nevezzük most Nyitott Válogatásnak), statisztálni. Ahogy beléptem, olyan érzésem támadt mint egy zuglói buszmegállóban – kb. ugyanolyan emberek: idősek, fiatalok, gyerekek, néhány elég hippi fazon, de a többség konszolidált középosztálybeli karakter. A regisztráció három részből áll: ki kell tölteni az adatlapot, lefotóznak elölről-hátulról és be kell fizetni a regisztrációs díjat (kb. 2000 Ft, ha jól emlékszem). Ezután balra el és várhatjuk hogy csörögjön a telefon a nagy szereppel – aki szokott Jóbarátokat nézni, annak Joey figurája ismerős lehet…
Filmes karrierem nagy dobása nem váratott sokat magára, pár héttel a regisztráció után hívtak a Katedrális forgatására – igazi szuperprodukció, kosztümös film, nyami.
Várakozásaim persze nem a statiszta szerep miatt törtek az égig, hanem a társaság miatt: vagy 80 statiszta együtt, igazi stúdió, sminkesek és öltöztető – jó bulit szimatoltam. Reggeli találkozó, busszal ki a stúdióba a préri közepére, egésznapos forgatás, teljes ellátással, ezt mondta az ügynökség.
Fél tízre érhettünk a helyre, sminkelés, öltöztetés - paraszt lettem, gondoltam, ezt legalább hitelesen tudom hozni. Aztán háromig nem történt semmi, akkor is csak annyi hogy kimentünk a forgatás helyszínére, de mire kiértünk, a rendező meggondolta magát és visszaküldött mindannyiunkat a melegedőbe. Tényleg melegedő volt, mert zimankó volt odakinn, a mi jelmezeink meg 12. századi paraszt és kézműves ruhák (rongyok) voltak: akkoriban ezt hogy bírták? Egy szál szűk vászonnadrág, mint Robin Hoodnak volt, abban már a 10 fok is hideg.
Szóval várakoztunk odabenn, mint 80 hajléktalan: műborosta, zsírosított haj, a már említett rongyok. A statiszta terem meg közben kezdett lassan Széchenyi fürdővé alakulni, az idősebb és tapasztaltabb emberek ugyanis elővették a sakkot, kártyát - már csak a nylon zuhanyzósapka hiányzott a fejükről.
Az ügynökség által biztosított teljes ellátás érdekesen alakult, már a reggeli-ebédnek szánt - mivel a délután 5-körül adott melegételt ebédnek semmiképp sem nevezném – zsemlét és banánt is úgy osztotta ki a kirendelt srác, hogy „előbb a nők és gyermekek jöjjenek” – tiszta Titanic… ez a kaja délutánra még a tízéveseknek sem volt elég, végül páran pizzát rendeltünk. A legjobb jelenet az volt, amikor a statiszta terem előtt elkezdtek csirkemellet grillezni, de vagy 100 darabot, minden statiszta kijött hogy végre kapunk enni, aztán mikor megsült a csirke, mindet bevitték a stábnak uzsonnára – mi meg akkor még az ebédet sem kaptuk meg… Na mindegy, ekkor tapasztaltam először, hogy a statiszta munka lényege a várakozás: odamegyünk zöldhajnalban, órákig nem történik semmi, aztán 20 perc forgatás, aztán megint pár óra pihenő – érdemes könyvvel vagy másnaposan érkezni, akkor jólesik a semmittevés.
Aztán úgy négy óra után végre mozgás támadt, szerepet kaptunk: a katedrálisból kellett párosával kijönni, beszélgetni és közben rácsodálkozni a katedrális szépségére. Az én párom egy idősebb fickó lett, mint kiderült, nyugodtan nevezhetném mentoromnak is. Amíg ugyanis a jelenetünkre várakoztunk, a következő beszélgetés zajlott köztünk:
- Tudod mióta vagyok statiszta?
- - ??
- Harmincöt éve! 14 évesen kezdtem! Tudod hány éves vagyok?
- Valahol harmincöt és negyven között?
- 39! A szegénylegényeket látad?
- Rémlik…
- Én ülök a szekéren!
- J))
